Hazafele tartottunk vendégségből a feleségemmel, amikor megálltunk az egyik pihenőhelyen - Súlyos árat fizettem érte! Segítsetek erre felhívni minden autós figyelmét! Osszátok!

A feleségem és jómagam rokonlátogatóba voltunk Birjánban. Ez egy kis község Baranya megyében. Már sötétedett, de muszáj volt útnak indulnunk, hisz vasárnap volt, hétfőn a nejem és én is munkába mentünk. A települést elhagyva az M60-as autópályán jöttünk hazafelé (Pécsen lakunk).

Már nem először voltunk itt látogatóba, tehát a szokásos útvonalon haladtunk hazafele, amikor az egyik pihenésre kijelölt útszakaszon megálltunk a szükségleteinket elvégezni. Ekkor én megpillantottam egy lerobbant autót nem messze a pihenő helytől (valamilyen régi skoda lehetett talán ) ügyet sem vetve rá tovább is néztem. Ám 1-2 perc elteltével a feleségemmel hallottuk, hogy valakik jönnek felénk. Két termetes idegen volt, magyarul semmit de angolul még éppen éppen tudtak kommunikálni. Angol tanár létemre a kapcsolatfelvétel nem jelentett gondot, és ahogy kitudtam venni a szavaikból, segítség kellett nekik, mert lerobbantak. Én mindig is segítőkész embernek tartottam magam, így most is megkérdeztem, hogy miben tudok segíteni.

Mivel nem parkoltak messze mondtam a feleségemnek, hogy zárkózzon be a kocsiba én nemsokára jövök. A kocsihoz érve pár perc babrálás után észrevettem, hogy elfolyt az olajuk és ezt angolul közöltem is velük. A hála természetesen nem maradt el, az egyik jó ember ekkor ököllel fejbe vágott, majd a másik elkezdett kutakodni a kabátomban, zsebeimben már amennyire tudott. Nagy ijedtségemben csak úgy tudtam szabadulni, hogy a kabátomból kibújva, az egyiket félrelökve rohanni kezdtem, de valami csodálatos oknál fogva nem jöttek utánam. (ez volt a nagy szerencsénk) Oda sprinteltem a kocsimhoz, motor indít és padlógázzal egyenesen haza.

A feleségem is nagyon megijedt. Egész úton sírt hazafele..! Én egy fejbevágással, pár horzsolással és egy hiányzó pénztárcával fizettem a segítőkészségemért! Ez is egy lecke volt...! A rendőrségnek természetesen másnap jelentettem az esetet. Pénztárca azóta sincs, mindegy, az iratokat pótoltam, a benne lévő 30 ezer forintot meg költsék ezek a jóemberek arra, hogy tovább mennek az országból. Mert gondolom mindenki kitalálhatta, hogy ezek szinte tuti migránsok voltak, (vagy románok nem tudom..) Az országunk egyébként tényleg előnyös helyzetben van migránsok tekintetében vagy akárkik is voltak ezek! Nos, ezek után bele gondolni sem merek, milyen az az ország, amelyik nem ilyen szerencsés mint mi.

Nagyon Vigyázzatok magatokra emberek az M60-as és Pécs környéki leállókkal, nem ez az első eset, hogy itt ilyen történik.

Nem riogatás céljából írtam le ezt a történetet, csupán el akartam mesélni a történetemet és figyelmeztetni, hogy nézzétek meg kétszer is kinek álltok meg segíteni. Sajnos olyan világban élünk ahol, bármikor megtörténhet hasonló.

Arra kérnélek Titeket, hogy minél több emberhez juttassuk el egy megosztással! 

Tisztelettel,

Réti József, Pécs

Forrás

Az alábbi gomb segítségével oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!

További bejegyzéseink

Vi­lág­szen­zá­ció: Hihetetlen szupervonat érkezik hamarosan Magyarországra! A Budapest - Bécs távolság mindössze 12 perc lesz! Ekkortól utazhatunk rajta: 

Döbbenet! Nem hallgathatok tovább  - Kitálalt a magyar gyógyszerész - Ez az igazság! Te tudtad? Ezért látunk olyan reklámokat a tévében, hogy... 

Döbbenetes! Az egyház helyettünk döntött - A jövőben nem rendelkezhetünk elhunyt családtagjainkról, bármi is volt a végakarata! Ezeket tiltja meg:

Elképesztő áttörés! Elfelejtheted a beültetést, mert ezzel a módszerrel, két hónap alatt új fogakat növeszthetsz! A fogorvos elárulta a titkot.

Friss! Nagyon csúnya esett miatt jelentették fel Zacher Gábort! Az ismert orvos tagadja a vádakat, de ha veletek esne meg Ilyen eset, Ti mit tennétek? Ez történt pontosan:  

Morgan Freeman őszinte vallomása : 86 éves  vagyok és haldoklom. Hiába a milliárdjaim, senki nincs mellettem az utolsó pillanatokban!

JUSZT LÁSZLÓ FRAPPÁNSAN FEKTETTE KÉT VÁLLRA BAUKÓ ÉVÁT A "ZAKLATÁSI" ÜGYÉVEL KAPCSOLATBAN. EHHEZ CSAK GRATULÁLNI TUDUNK! MIT SZÓLTOK HOZZÁ?

Szívszorító: A kislány egy hideg, nyirkos garázsban élt szüleivel és testvéreivel. Karácsony napján mégis csak egy valamire vágyott igazán!

Márk csak 10 éves, de jelenleg is egy halálos betegség ellen küzd! Most viszont igazi karácsonyi csoda történt, van remény a gyógyulására! Segítsetek! Terjesszétek!

Rendkívüli hír! Különös vírus terjed Magyarországon - Ezekből a megyékből jelentették a legtöbb megbetegedést! Mutatjuk a tüneteket: