Elnéztem az időt, ezért rohannom kellett a buszhoz de így is lekéstem - A sofőr ezután nem akármit szólt nekem oda a fülkéből! Ezt nem felejtem el neki soha!

Elindultam a buszhoz otthonról. A buszmegálló nagyon közel van a lakásomhoz általában elég 5 perccel a kiírt időpont előtt elindulnom. Pár háznyit kell csupán sétálnom egy sarkon befordulnom és már ott is vagyok.

Ma azonban elnéztem az időt, megcsúsztam ezért szednem kellett a lábaimat, hogy odaérjek. Amikor a sarkon befordultam, megláttam a szemben lévő kanyarból kibújni a busz nagy fehér orrát.

Versenyfutás volt a busszal, vajon ki ér hamarabb a megállóba? A busz lett a győztes. Én azért nem adtam fel a reményt még bíztam benne, hogy valami csoda folytán a felszállók a kedvemért még kicsit lassítanak a felszállásnál és akkor a sor végére még én is odaérhetek.

Nem jött be. A busz elindult a 7-es a megállóból, jön szembe velem én meg tanácstalanul állok a járdán, nem tudom, hogy mihez is kezdhetnék, amikor feltűnik, hogy nem gyorsul tovább a jármű, sőt mintha lassítani kezdene, az index villog a szemembe, az ajtó nyílik és egy vidám szemű, ősz szakállú sofőr bácsi a fülkéből így szól hozzám:

"Kisasszony, ezt jól jegyezze meg! Soha nem szabad feladni a reményt!"

Íme egy ékes példa arra, hogy egy kis odafigyeléssel és emberséggel máris szebbé lehet tenni két ember napját. Utólag is nagyon szépen köszönöm sofőr bácsi! Soha nem fogom ezt elfelejteni Önnek!

Az alábbi gomb segítségével oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!

További bejegyzéseink

Vi­lág­szen­zá­ció: Hihetetlen szupervonat érkezik hamarosan Magyarországra! A Budapest - Bécs távolság mindössze 12 perc lesz! Ekkortól utazhatunk rajta: 

Döbbenet! Nem hallgathatok tovább  - Kitálalt a magyar gyógyszerész - Ez az igazság! Te tudtad? Ezért látunk olyan reklámokat a tévében, hogy... 

Döbbenetes! Az egyház helyettünk döntött - A jövőben nem rendelkezhetünk elhunyt családtagjainkról, bármi is volt a végakarata! Ezeket tiltja meg:

Elképesztő áttörés! Elfelejtheted a beültetést, mert ezzel a módszerrel, két hónap alatt új fogakat növeszthetsz! A fogorvos elárulta a titkot.

Friss! Nagyon csúnya esett miatt jelentették fel Zacher Gábort! Az ismert orvos tagadja a vádakat, de ha veletek esne meg Ilyen eset, Ti mit tennétek? Ez történt pontosan:  

Morgan Freeman őszinte vallomása : 86 éves  vagyok és haldoklom. Hiába a milliárdjaim, senki nincs mellettem az utolsó pillanatokban!

JUSZT LÁSZLÓ FRAPPÁNSAN FEKTETTE KÉT VÁLLRA BAUKÓ ÉVÁT A "ZAKLATÁSI" ÜGYÉVEL KAPCSOLATBAN. EHHEZ CSAK GRATULÁLNI TUDUNK! MIT SZÓLTOK HOZZÁ?

Szívszorító: A kislány egy hideg, nyirkos garázsban élt szüleivel és testvéreivel. Karácsony napján mégis csak egy valamire vágyott igazán!

Márk csak 10 éves, de jelenleg is egy halálos betegség ellen küzd! Most viszont igazi karácsonyi csoda történt, van remény a gyógyulására! Segítsetek! Terjesszétek!

Rendkívüli hír! Különös vírus terjed Magyarországon - Ezekből a megyékből jelentették a legtöbb megbetegedést! Mutatjuk a tüneteket: